A macska bundájáról...
Sokféle mintázatú és színű macska létezik a világon, a következőkben pedig bemutatjuk a legelterjedtebbeket:
Elsősorban arra törekszek ebben a leírásban, hogy válaszoljak a „milyen színű a cicám" kérdésre. Mindemellett, alap színterminológiát és egy kevés szín és minta hatást szeretnék bemutatni. Sok olyan szín és minta variáció létezik, melyek előfordulhatnak cicáknál, szóval itt inkább a legelterjedtebbekre fogok kitérni. Megjegyzésként hozzátenném, hogy az állattartók pirosnak mondják a narancs, vagy vörös színt is, ugyanakkor kéket használok arra, amit szürkének vagy máltainak ismernek. grin hangulatjel
Cirmos:
Általában az összes cirmos cicának vékony csíkok vannak az pofiján és egy M alakú minta a feje tetején. Ha figyelmesen nézed a világosabb részeket a bundáján, észreveszed, hogy egyes helyeken csíkozott sötét és világos, mint egy mókusnak. Ezt aguti színűnek hívják.
Mintázatok a csíkos szőrme esetében:
-Makréla. Keskeny csíkozatú, párhuzamosan lefelé haladó az oldalakon. Erre mondják egyesek a „tigris" jelzőt.
-Foltos. Mindkét oldalon foltos, néha nagy pontok, olykor kicsik, és néha szaggatottnak tűnik.
-Sima. Nincsenek csíkjai, sem pontjai, de a pofáján vannak minták és agutik a testén. Az abesszin cica is ilyen színű.Színezet :
-Barna, melynek fekete csíkjai vannak vagy szürkésbarna színűek. A fekete csíkok lehetnek feketék vagy kissé barnásak.
-Kék, melynek szürke vagy szürkés csíkjai vannak, lehet sötét vagy világosabb, néha kékesszürke.
-Piros, melynek narancsszínű csíkjai vannak, és krém-barna színű. A narancs lehet világosabb vagy sötétebb vörös.
-Krém, melynek krémszínű csíkjai vannak, és inkább homokszínű.
-Ezüst, melynek fekete vagy fehér csíkjai vannak, a gyökereknél fehér. Lehet kék-ezüst, krém-ezüst, vagy piros-ezüst is, a csíkok színétől függően. A gyökereknél minden esetben halvány barnák és fehérek. smile hangulatjel
Egyszínű :
Ha a macskád többnyire egyforma színű, akkor ő is idetartozik.
-A koromfekete egyszerűen csak fekete, mindenütt. Lehet szürkés, esetleg barnásfekete. Napfényben rozsda színűnek tűnhet, a bunda árnyalata kissé barnává válva.
-A kék inkább kékes-szürke. Lehet sötétebb vagy világosabb, fakó hamu színű. Ez az orosz kék, chartreux, és korat színe, de előfordulhat más fajtánál is.
-A hófehér mindenhol fehér. Néha a fehér macskáknak kék, arany vagy zöld szemük van, néha pedig egyik szemük színe különbözik a másiktól.A legtöbb egyszínű macska jellegzetes színét az a gén alakítja, mely visszafogta a mintázat kialakulását.
smile hangulatjel
Néha a mintázat nem teljesen elnyomott, ezért van olyan, hogy a fényben néha más színűnek hat a bunda,még egy teljesen fekete macskánál is. Az állatkertben hasonló dolgot vehetsz észre a fekete leopárdnál. Ez a visszafogó gén nem hat a piros vagy krém színű macskákra, szóval nem fogsz látni ilyen macskákat csíkok nélkül. A fehér macskák egy másik gén elnyomása által kapják színüket. A fiatal fehér cicák általában halvány színfoltokat hordoznak a fejükön, ahol a színezet nincs teljesen elnyomva, ritkán idősebb korára is megmarad.
-Ha a cicád fekete, vagy szürke, de a szőrzet gyökerénél fehér. Ez elég drámai hatást kelt, mivel ha mozog, nagyon szembetűnő a fekete vagy sötét színű szőr gyökerénél a fehér.
-Fekete füst szín egy teljesen fekete, fehér gyökérrel
Kék füst pedig teljesen kék (szürke) fehér gyökérrel
Fehér foltos :
Tisztán kivehető fehér jelek (nem úgy, mint a sziámiknál az árnyalt pontok) bármilyen színnél előfordulhatnak. Ha még pontosabban szeretnéd meghatározni színét, több lehetőséged is van.
-Zoknis: ha csak a tappancsai fehérek
-Zsabós: ha egy fehér pont van a mellkasán
-Foltos: ha egy vagy több nagyobb pötty van bundáján
-Kétszínű: ha majdnem félig fehér
-Harlekin: majdnem teljesen fehér több nagy folttal
Egy nem formális de gyengéd kifejezés a fekete-fehér macskákra: szmokingos macskák, amelyek fekete-fehérek, a mancsuk, hasuk és mellkasuk színe fehér. Néha fehér foltok az arcon is előfordulnak.Teknőctarka :
Különféle színek, véletlenszerű tarkasága a cicus bundáján, fehér foltok nélkül.
-Teknőcmintás:a foltok lehetnek közeliek vagy szétszórtak.
-Kék-krém, ha kék vagy krém foltos.
-Barnacsíkos-pontozott, mely barna- vagy piroscsíkos-pontozott.
-Kékcsíkos-pontozott, egy lágy szín kék és krém pontokkal.
Van egy speciális terminológia a teknőcmintás színre, attól függően, hogy mennyi fehéret tartalmaz:
-Teknősmintás és fehér (vagy kék-krém és fehér): alapszíne fehér.
-Tarka: több benne a fehér.
-Fakult tarka: ugyanannyi fehér mint a tarkában, de fekete és piros foltokat kék és krém színek váltják fel.
-Foltos-csíkos és fehér: bármennyi fehéret tartalmazhat. Egy foltos-csíkos sok fehérrel mint a tarka, eltérőbb színű foltokat visel.